Egyszerűség vagy egyszerűsítés?
Mindjárt a közepébe csapunk: az egyszerűség a talán legkívánatosabb cél az oktatásban. Az egyszerűsítés ezzel szemben az értelem talán legfőbb ellensége. Ezért tartjuk elengedhetetlenül fontosnak, hogy megértessük a diákokkal, mi a különbség a kettő között, miért annyira kívánatos az egyik, mitől annyira pusztító a másik. Csapjunk is bele! Előtte még egy szolgálati közlemény: itt és most ezt a két kifejezést természetesen nem a szótári meghatározásaik szerint használjuk. Mindkettő önkényes választás valaminek a leírására. És legfőképp arra, hogy segítsenek különbséget tenni két olyan dolog között, amelyeket könnyű összetéveszteni.
Kezdjük az egyszerűsítéssel!
Ez valójában egy reakció. Az emberi elme alapvető törekvése a valamivel
kapcsolatos bizonyosság. Ezzel önmagában nincs baj. A baj ott kezdődik,
amikor komplexitással találja szembe magát. Mert a komplexitás
elbizonytalanít. Összezavar. Egyfajta turbulenciát okoz. És ez nem jó
érzés. Hogyan védjük meg magunkat ettől? úgy, ha egyszerűsítünk. Az
egyszerűsítés mintegy lezárja a komplexitást és megadja a bizonyosság
érzését.
Az emberek gonoszak. A mai gyerekek lusták. Önzők. Narcisztikusak. A nők
kiszámíthatatlanul észszerűtlenek. Minden férfi disznó. A hatalom
megrontja az embereket. Minden politikus hazudik. Tisztességes munkával
nem lehet sok pénzt keresni. A
zsidók/arabok/cigányok/melegek/liberálisok/szélsőjobbosok az okai a
világ bajainak.
Ezek túlzó példái az egyszerűsítésnek. Számtalan, kevésbé provokatív
formája keseríti meg nap mint nap az életünket. Elég csak arra gondolni,
hogyan vélekedik a legtöbb ember saját magáról. Nem vagyok elég
kitartó. Bizonytalan vagyok. Egy lúzer vagyok. Naiv vagyok. Lényegében
az összes címke, amit önmagunkra aggatunk, egyszerűsítés. Ja! Azok a
címkék is, amelyekkel viszont a többi embert osztályozzuk. Az ok, a
motiváció minden esetben ugyanaz: a komplexitással való szembenézés
elkerülése.
És akkor mi az egyszerűség?
Az arra való képesség, hogy átlássuk a komplexitást. Minél inkább
értünk, tudunk valamit, az annál egyszerűbbé válik. Ezt mindenki, aki
igazán kompetens valamiben, megtapasztalta. Egy profi értékesítő tudja,
milyen egyszerű eladni. Egy profi előadó tudja, milyen egyszerű érdekes
előadást tartani. Az emberi elme valódi szakértője tudja, hogy a
viselkedés problémái végső soron mennyire egyszerűek. Tulajdonképpen ezt
is mondhatnánk: az egyszerűség megértés. Aminek persze azonnal ott
teremne a sunyi, rosszindulatú folyománya is. Ha valami nem egyszerű,
akkor ott hiányzik a megértés. Vagy legalábbis nem elég alapos.
Mi a gond ezzel?
A világon semmi. Azt leszámítva, hogy az egyszerűség (vagyis a megértés)
elérése munkát igényel. Kitartást. Erőfeszítést. A tárgytól függően
néha kényelmetlenül sokat. Ami szemben áll a gyors sikerre, az azonnali
eredményre való ácsingózással. Ezt kellene a pedagógusoknak átadniuk.
Azt, hogy a bonyolultság csak átmeneti. Azt, hogy a túloldalán ott vár
az egyszerűség. És azt, hogy az úton végig kell menni. Mert a kifelé
vezető út a keresztül vezető út.
Mi a baj ezzel a világgal?
Ugye, mennyire összetett, bonyolult kérdés? Mi van, ha azt mondjuk,
egyetlen szóval meg lehet válaszolni? A butaság. Nem a tudatlanság, nem a
műveletlenség. A butaság. Ami nem más, mint az egyszerűsítésre irányuló
késztetés mértéke. Minél nagyobb a késztetés, annál butább az illető.
Akkor is, ha diplomaszerzésből péhádézett. Nézzük meg, hol került
kátyúba az élete, hol viselkedik észszerűtlenül és lefogadhatjuk, hogy
csak úgy dagonyázik az egyszerűsítésekben. Amíg valaki azt érzi, hogy az
élet túl bonyolult, addig legalább képes szembenézni a komplexitással.
De ha nem találja meg a keresztül vezető ösvényt, előbb-utóbb
egyszerűsíteni fog.
Mi egy pedagógus?
Szerintünk vezető. Nem elsősorban utasításokat osztogató, számonkérő
vezető. Hanem az a fajta vezető, aki kézen fog és segít átkelni a
bonyolultságon. Hogy végül megérkezzünk az egyszerűséghez. Ugye,
mennyire egyszerű írni? Olvasni? Számolni? Autót vezetni? Bekötni a
cipőnket? És emlékszünk rá, mennyire bonyolultnak, rémisztőnek tűnt
mindez annak idején? A két állapot között ott volt valaki. Valaki, aki
fogta a kezünket. Hogy ne adjuk fel, hogy végigmenjünk az úton. Aki
képes ezt megtenni másokkal, az pedagógus. Mindegy, mi a végzettsége.
Aki nem… Bocs.