Töltés
Foglalkozásaink a CSODASZARVAS PROGRAMBAN is elérhetők.
Az elmúlt években több, mint 4000 gyerkőcnek sikerült különleges élményt nyújtanunk a nyári vakációjuk idején. Tervezz időben, hogy hozzátok is elvihessük a Mosolygyár Egyesület legjobb nyári programjait, boldog és emlékezetes pillanatokkal színesítve a gyermekkort.
ÉrdekelAki azt hiszi, hogy a mai gyerekeket már teljesen beszippantotta a digitális világ, az nem látott még homokkép készítő foglalkozást. Az talán nem meglepő, hogy a 4-6 éveseket magával ragadja. Az annál inkább, hogy gyakran még a jóval idősebbeket is. A titka egyszerű: demokratizálja a kreativitást, az is könnyen alkothat vele értékelhetőt, aki amúgy nem annyira ügyes az ilyesmiben. Az első siker pedig akár sorsfordító is lehet. A tevékenység során előre elkészített sablonokat varázsolhatunk látványos képekké színes homok segítségével. Ez az elfoglaltság fejlesztheti a kisebbek színérzékét és a kreatív látásmódot egyaránt. Ugyanakkor a homokkép készítés korosztálytól függetlenül remek program táborokban vagy élménypedagógiai foglalkozások alkalmával.
A buborékfoci az analóg diadala ebben a digitális világban. Képzeljük el, hogy a két csapat minden tagja gumilabdának öltözik. Így egymásnak rohanni nemhogy nem balesetveszélyes, de kimondottan szórakoztató. Ráadásul remek módja a felgyülemlett stressz és frusztráció konstruktív levezetésének. Ha csoportterapeuták lennénk, receptre írnánk fel. Mivel nem vagyunk azok, csak erősen ajánljuk. A tevékenység során egy nagy felfújható gömbbe bújnak a gyermekek és kezdődhet is a rendhagyó focimeccs! Öt-hat fős csapatok játszhatnak egymásnak ellen. Emlékezetes, boldog pillanatokat nyújt ez a tevékenység. Persze az is garantált, hogy a kívülállók sem tudják majd komor tekintettel végignézni, ahogy a többiek a gömbökben szaladnak a pályán. Maximálisan biztonságos, szabadon egymásnak ütközhetnek a játékosok
A virtuális valóság a számítógépes játékot is új szintre emeli. Vége a képernyő előtti gubbasztásnak: a Beat Saber úgy az egyik legnépszerűbb játék, hogy közben jobban megmozgat, mint egy aerobic edzés. Aki pedig különleges élményre vágyik, annak ott a szimulációs székkel összekötött hullámvasút, ami döbbenetesen valósághű. Mi szóltunk előre. A vetélkedő során csapatok versengenek egymással, amelyben központi szerepet tölt be a virtuális valóság eszköz, röviden VR. Az egyik legfejlettebb megoldást alkalmazzuk, a HTC Vive nevű eszközt, mely jelenleg a hozzáférhető technika csúcsát jelenti. Ennek segítségével a vetélkedőben résztvevők egyszerre nyernek betekintést a legújabb csúcstechnológiába, sajátítják el annak kezelését, miközben játékosan küzdenek egymással.
A ClassVR az oktatás jövője, de már itt, a jelenben. Könnyű belátni, hogy a még szabad gyermeki elme számára egy osztályterembe zárva lenni büntetés. A ClassVR olyan szabadságot kínál, aminek a segítségével bárhova eljuthatunk térben és időben. Hallani valamiről vagy ott lenni - a különbség szavakkal szinte kifejezhetetlen. Ezt a különbséget kínálja a ClassVR. A ClassVR egy úttörő új technológia (osztálytermekre kifejlesztett virtuális valóság technológia), amelynek célja, hogy elősegítse az elkötelezettséget és fokozza az ismeretek megszerzését és mélyítését minden korosztály számára. Olyan speciális tapasztalatok nyújtására alkalmas, amelyekre a hagyományos oktatási módszerek nem képesek. Bizonyított, hogy a gyerekek tapasztalás útján tudnak a legjobban tanulni.
A távirányítós autókat minden kisfiú imádja. Az RC távirányítós kisautókat a nagyfiúk is. Ez olyannyira igaz, hogy az ilyen autókat többnyire felnőttek veszik maguknak. Annál az egyszerű oknál fogva, hogy nem olcsók. Ettől még persze a kisfiúk is odáig vannak értük. Sőt, rendszerint a kislányok is. Csak halkan súgjuk meg: általában a tanáraik is. Az interaktív közlekedési játék során a résztvevők először közösen elkészítik a program kapcsán felhasznált közlekedési jelzőtáblákat, átbeszélik azok jelentését, forgalomban betöltött szerepét, majd közösen, térkép alapján felrajzolják a kijelölt pályát, melyen elhelyezik az előzően elkészített táblákat.